Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


hiányzol :(

 

  Csak téged hív minden apró részem,                                                     De elveszít,                                                                                                   Érzem, széthullok már,                                                                           De te összerakhatnál!                                                                               Mondd, miért nem figyelsz rám?

318628_222728837782804_222224387833249_537551_1773397352_n.jpg

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tud hiányozni valaki. Konkrétan fájt. Én nem tudom, hogy ilyenkor mi a jobb. Nem látni és úgy szenvedni, vagy látni, tudva azt, hogy pokoli messze van.


Nagy kár bizony azt szeretni, ki nincs itt.


Mezőkön, pipacsok közt,                                                                           tengeri szivacsok közt,                                                                                 a nyárban, a tavaszban,                                                                                 esők, ha lassan esnek,                                                                              akarva-akaratlan mindig téged kereslek. 

 



Ha szerelmes vagyok, rád gondolok, mert hiányzol. Látlak, és hiányzol. Megfogom a kezed, és hiányzol. Átölellek, és hiányzol. Megcsókollak, és közben mégis hiányzol. Ölellek, az enyém vagy, s egy pillanatnyi gyönyör után, újra csak hiányzol. 


598716_244155852354743_1106800116_n.jpg

Voltaképp nem is a haláltól félünk, hanem attól, hogy a hiányunk senkinek sem tűnik majd fel.


 

  Várlak... és nem jössz

 

szólítalak... és nem felelsz
kereslek... és nem talállak
önmagam sötétje fedi a tájat -
várlak...
várlak...
várlak...



Nem voltál velem,

 

 

pedig oly szépen jött az este:
szelíden, mint a szerelem.



 A szerelem inkább kötődik a másik hiányához, mint az együttlétekhez.


jazminandmeblog342.jpg

Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.



Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.

 

Hiányzik az érzés, mit melletted éreztem,
Hiányzik az idő, mit veled tölthettem,
Hiányzik amit adtam, s amit cserébe kaptam,
Hiányoznak az emlékek és a veled töltött gyönyörű szép percek.